Aizawa Baiko.~

- Mi lenne, ha bárba mennénk? És akkor nem kéne visszamenni a hotelba. *javasolta Chie.* - Hányingerem lett tőlük!
- Na és hova mennénk? *kérdezte Krisztián.*
- Oda! *mutatott messzebbre. Elég puccos helynek tűnt.*
- Szexi helynek tűnik és drágának. *kuncogtam.*
- De ennyi kijár nekünk. *mondta, mejd húzni kezdett mindkettőnket. Lassan odaértünk, belépve pedig rendelni kezdtünk. Jó kis hely volt, bár egy kicsit a férfiak világának tűnt, mert sok volt az olyan csaj akik alul voltak öltözve.*
- Ennél jobb helyet nem is választhattál volna. *vigyorgott Krisztián.*
- Tudtam én, hogy ide kell jönnünk. *Fogtam a fejem. Leültünk és ittunk dögivel, mindenféle hülyeségeket kezdtünk el beszélni.*
- Miért kellett smárolnom Krisztiánnal? Most megcsaltam Jin-t! *hadarta.* - Ez miattad van!
- Nem is igaz... *mondtam. Azt se tudtam, hol vagyok.* - Én pedig megfogom erőszakolni Kazukit!
- Az milyen lenne, ha én erőszakolnálak meg titeket? *kérdezte kuncogva Krisztián, ő se volt magánál.*
- Iko, biztos benne lenne. *vigyorgott és egy laza mozdulattal majdnem lefordult a székről.*
- Ja, na perszee... gyere, menjünk szobára! *húztam magamhoz Kriszt.*
- Baszki! *pattantott fel Chie.*
- Mi van? *kérdeztük.*
- Az ott nem Manabu?! *zézett, mint akinek mindjárt kiesik a szeme.*
- Hülye vagy... csak képzelődsz! *húztam vissza. Sok volt a pia.*
- De! Az biztos, hogy ő volt! Tisztán láttam, hogy az Manabu! *állt fel újra, majd Krisztián újra le húzta.*
- Nem ő az!
- Deeee! *Megint felállt és kiabálni kezdett.* - Hé, Manabu! Hallod? Héé! Manabu! *gyors lehúztam.*
- Ajj, ne huzigáljatok már! Manabuuuuuu!!! Hol van Jin? *Erre odanézett, de nem látott minket, így tovább ment.*
- Azt a rohadt... ez tényleg ő! *eszméltem fel.* - Mit keress itt?
- Gondolom kipiheni a turnét.
- Kazuki itt van? *kiabáltam mostmár én is.*
- Hééé... *szólt ránk Krisztián.* - Kidobnak minket!
- Manabuuuu! *állt fel Chie és indult volna el Manabu után, de gyorsan visszahúzta.*
- Kazuki, basszus, Kazuki. Ő kell Nekem! *mondtam siránkozva.*
- Maradjatok már. *szólt ránk Krisztián, majd láttuk, hogy Manabu megállt a pultnál.* - Figyeljetek, ha nyugton maradtok, odamegyek és meghallgatom, vagy kifaggatom őket, hogy mire emlékeznek, vagy valami. Rendben?
- De én is oda akarok menni. *Akadékoskodott Chie.*
- Nem. Akkor én se megyek.
- Jó, itt maradunk. *vágtam rá gyorsan.*
- Oké. Várjatok itt. *indult el Krisztián.*
Chie-vel idegesen, feszülten és izgatottan vártuk. Folyamatosan kuksoltunk, hogy hol van már. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg Krisztián ott állt a pultnál Manabu mellet. Majd megláttam, hogy jön vissza. A kezemet kezdtem szorongatni.
- Na mi van, *kérdeztük türelmetlenül.*
- Halljátok! Ez kész. Oda ment, rendelt magának egy innit és leállt beszélgetni a pultossal. És megszólal, hogy: "Az előbb valaki a nevemet kiáltotta. Olyan ismerős volt a hangja, de nem láttam, hogy ki volt az!".
- Felismerte a hangom. *jött izgalomba Chie.*
- Basszus, akkor még az is lehet, hogy ha oda megyünk felismer minket. Menjünk oda.* indultunk volna meg, de Krisztián visszarántott minket.*
- Maradjatok már. Akkor mi izgalom lesz a koncertbe meg a V.I.P. jegyben?
- Igaz! *mondta Chie elszomorodva.*
- Ahj, de az még hány nap? *szomorodtam én is el.*
- Hát ma néztem. *szólalt meg Krisztián.* - Két nap múlva lesz. Vagyis holnap után! 8 órakor kezdődik, este.
- Komolyan? *lepődtünk meg.*
- De hát az már a nyakunkon van! *mondtam.* -Oké, holnap akkor megvan a programunk. Megyünk ruhát vásárolni.
- Úr isten! Na jó, akkor most még csak távolról csodáljuk Manabut. Holnap után pedig már közelről. *csillant fel Chie szeme*